Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A kihalás

 

 

   A legtöbb tudós egyetért az elmélettel, miszerint kb 65 000 000 évvel ezelőtt egy meteorit pusztította ki a dinoszauruszokat. Azokkal a dinoszauruszokkal, amelyekkel nem végzett a becsapódás, azokat a következmények pusztították el. A becsapódás után ugyanis az egész Földet por, és gázfelhők borították. Mivel így a növények nem kaptak napfényt, elszáradtak, s ennek következtében a növényevők is elpusztultak. A tápláléklánc következő fokán lévő ragadozók pusztulhattak ki utoljára, mivel növényevők híján nekik sem maradt táplálékuk. Nagyjából így zajlott le a kihalás. A kihalás elemzése után felmerülhet az a kérdés: ez vajon velünk is megtörténhet? A tudósok 2004-től figyelnek egy Apofis nevű üstököst, mely 2029-ben rendkívül közel fog elhaladni a Föld mellett, de talán nem elég közel ahhoz, hogy becsapódhasson. Viszont a Föld gravitációjától olyan lökést kaphat, melytől 7 évvel később, 2036-ban visszatérhet és sokkal közelebb fog elhaladni bolygónk mellett. Arra, hogy 2036-ban becsapóbjon az Apofis, kb akkora az esély, mint hogy téged elgázol egy autó. Ami pedig 2012. december 21. illeti, én nem félek tőle. Nem hiszem, hogy a maják több száz, vagy több ezer évvel ezelőtt meg tudták volna jósolni napra pontosan a világ végét, de azért kíváncsi vagyok, mi lesz akkor. Lehet, hogy semmi. Az embereknek eszükben sem lesz a világ végére gondolni négy nappal karácsony előtt. De az is lehet, hogy pánikolni fognak, felkészülnek a legrosszabbra. Viszont ha a majáknak valami csoda folytán mégis igazuk lesz, akkor nekünk:t                                                    

(emléknek meghagyom a kérdést)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Remélem, hogy nem.

(K.K., 2011.09.16 15:56)

Remélem, hogy az Apofis nem fog becsapódni. Hisz 2034 nincs is olyan messze. Vagy legalább is remélem, hogy addigra kitalálnak valamit ellene.
Szerintem az alább szólo Szabó Dávidnak van valami igaza.

De az oldal jól van osszeállítval. Remek.

Szerintem nem biztos.

(Szabó Dávid, Bp., 2011.08.12 15:48)

Szerintem nem biztos, hogy így zajlott le a kihalás.
Lehet, hogy másképen.
Lehet, hogy valamilyen betegség végzett a dínókkal. Hiszen 65 000 000 év az nagyon sok és ilyen sok évre visszatekinteni azért nem egyszeru dolog.
Minden esetre a meteorit-elméletet nagyon jól leírtad. Tetszik.

Very good

(Dani, 2011.08.08 17:30)

Jó a szöveg, rövid és érthető.Engem megfogott.